Autodidakta művész, képzőművészeti tevékenységét az 1970-es évek elején kezdte a szentendrei Vajda Lajos Stúdióban. Balogh István Vilmos, Imreh Tibor, Tóth István, Selényi Károly István, Győrffy Sándor, Bereznai Péter és Mikó F. László részvételével egy új csoport vitt új színt a „Vajdába”. Mindnyájan erősen kötődtek a manipulált fotó, szitatechnika, a koncept art, a kisebb-nagyobb tárgyösszeállítások és térberendezések műfajához.

1974-től kiállító művész. több mint 60 egyéni kiállításon mutatkozott be Magyarországon, továbbá 25 hazai és külföldi kollektív tárlatokon szerepelt. 1976-1984 közt a Művészeti Alap Fiatal Képzőművészek Stúdiójához is kapcsolódott. 1979-ben megalakította az Art-el csoportot. 1984-ig tizenkét performansz bemutatót tartottak. Ez alatt az időszak alatt készített hat rövidfilmet. 1984-1993-ig Németországban élt és alkotott. 2000-ben és 2001-ben a Frankfurti könyvvásáron állított ki művészkönyveket. 2002-ben részt vett a Vajda Stúdió jubileumi kiállításán a Műcsarnokban.

1996-tól újságírással, laptervezéssel, designkritikával foglalkozott. Rendszeresen tartott ismeretterjesztő és szakmai előadásokat, képzéseket a médiával kapcsolatos kérdésekről. 2005 óta kommunikációs tanácsadó. intenzíven foglalkozik a vizuális észlelés kutatásával.
Munkái megtalálhatóak magán- és közgyűjteményekben.